Kiss Csaba

Kiss Csaba író, dramaturg, rendező már kolozsvári egyetemistaként, elméleti fizikus hallgatóként is aktívan foglalkozott színházi darabok színrevitelével, egy barátjával Kabát néven működtettek színtársulatot. Bár visszatekintve erre az időszakra, meg szokta jegyezni, hogy a kőszínházi kultúrát nem követte figyelemmel, darabjaik pedig csak egy-egy eladást értek meg, az akkori avantgárd törekvések későbbi pályájának is alapot nyújtottak. Színre vitték többek között Shakespeare Romeó és Júliáját Idegösszeroppanás címmel. A darabot összesen ketten adták elő (Kiss Csaba ekkor még színészként is fellépett), a színpadkép központi eleme pedig egy asztal volt, amit élő hangyák borítottak. Utóbbi Velence pattanásig feszült idegrendszerű népének megjelenítése volt, ami erős kontrasztot mutatott a két címszereplő őszinte érzelmeivel szemben, és ami az előadás során magukban a nézőkben is kényelmetlenség érzését keltette.

E szövegkezelés, dramaturgként való gondolkodás, későbbi pályafutását is jellemezte: célja mindig az adott drámaszöveghez viszonyított kortárs azonosulási pontok feltárása, akár radikálisan átrendezve a darab kánon szerinti értelmezésének megszokott súlypontjait. Így az általa rendezett előadások, átdolgozott szövegek megalkotása során nem a kiinduló szöveg dekonstrukciója motiválta, hanem a szöveg pontos analízise, apró részletekre bontása és kortárs nézőpontból való újjáépítése. Ezáltal válik lehetségessé a szereplők emberi motivációinak, a szövegben rejlő humanitásnak a megmutatása. Erről így vallott: „Én egyszerűen szeretek hozzányúlni dramaturgként a dolgokhoz, tehát semmiféle szentség érzésem nincs alkotókkal szemben, ugyanis annyira megváltoznak a körülmények ötven, száz, százötven vagy ötszáz év alatt, illetve annyira áttevődnek a hangsúlyok a darabokban, és annyira másfajta színészek, vagy másfajta színészi technikákra kell ezeket a darabokat alkalmazni, hogy véleményem szerint egy agresszívebb dramaturgia, tehát egy jobban belenyúlós, egy az értelmezésben kesztyűtlenebb kézzel bánó dramaturgia néha jót tesz a dolgoknak."[1]

Habár a szövegkezelési technikája a posztmodernnek tulajdonított eszközökkel él (szövegdekonstrukció, mozaikszerkesztés, gesztusok jelentőségének felértékelése, idézettechnika stb.), egy korábbi interjúban Nánay István kérdésére elmondta, hogy ettől függetlenül nem tartja magát posztmodern alkotónak. „Viszonyom kettős: szorongva elutasítom, ugyanakkor használom. Amikor rendezek, természetesen nem azért keresek és találok egy-egy megoldást, mert az »posztmodern«, hanem azért, mert úgy érzem: ott és akkor éppen arra a posztmodern gesztusra van szükség, ahhoz, hogy kiderüljön a darabról, a figurákról, amit fontosnak tartunk, amit szeretnénk kifejezni.".[2] Mint elmondta, szerinte a színpadon megjelenő egymástól független posztmodern gesztusok nem egy egyenes ívű narratívává összeálló történetet képeznek (ellentétben például Homérosz korának műveivel), hanem csupán hatásokat próbálnak meg elérni. Ezek a gesztusok, hatások viszont csak az adott korban és kontextusban dekódolhatók sikeresen, és bár a kortárs művészetben a hatások felváltják az időtlen történeteket és hősöket, e mögött nem marad más, mint a rendező személye. Ezzel szemben viszont az ő célja mindig az, hogy konkrét viszonyba kerüljön a néző a szövegben megjelenő szereplőkkel, hogy képes legyen saját pozíciójából is viszonyulni a rajtuk keresztül megjelenő konfliktusokhoz. Ezáltal nem egy, csak az előadás korában értelmezhető jelentés képződik, hanem időtálló, egyetemes emberi kérdések fogalmazódnak meg, az adott kor nézői számára érthető nyelven. „Ha elég erős az előadás, ha sikerül érzelmi csapdába csalni a nézőt, akkor hajlandó lesz értelmezni, a maga világába illeszteni a látottakat."[3]

Hamlet

2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának rendes tagjai közé választották. Székfoglalóját, pályájának meghatározó drámájából, Shakespeare Hamletjéből tartotta. Előadásában párhuzamba állította a magyar rendszerváltást és az azóta eltelt időszakot a Hamletben megjelenő morális kérdésekkel, az erkölcsös magatartás, az igazságszolgáltatás és bosszú, a várt feloldozás, megoldás kérdésével. Vizsgálatának célja a saját Hamlet-értelmezésének és a magyar társadalom 1989 óta eltelt változásainak, állapotainak összevetése volt, érintve a III/III-as ügynöklista és 1956 eseményeinek jelenre gyakorolt hatását, a feldolgozásra tett kísérleteket vagy épp annak halogatását.

Mint visszaemlékezett, a Hamlet megrendezésének ötletével ő kereste meg a Győri Nemzeti Színház igazgatóját friss diplomás dramaturgként. Az 1994. május 23-én, a Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában bemutatott előadás volt az első Hamlet-rendezése, az előadás az igazságszolgáltatás nehézségéről, az igazság feltárhatatlanságáról szólt. Egy olyan világról, ahol Rosencrantz és Guildenstern besúgók, és ahol Hamlet a besúgóvá válást nem akarja felvállalni. Szerinte a darabban az egyéni igazságok megértése zajlott, amely igazságok látszólag elfedték a bűnt, de valódi igazságot, valódi tisztánlátást, a múlt feldolgozását nem hozták magukkal. Claudius szavaival teszi fel a kérdést: ha a bűnös mégis feloldozást kér a bűn alól, megkaphatja-e, amíg bűnének eredményét a jelenben továbbra is élvezi?

Újabb rendezése már más történelmi kontextusban, új problémakörökre irányítja a figyelmet: az előadás az ezredforduló kezdetén születik, amikor az első, európai egyetemeken tanulmányokat folytatott diákok, fiatal gondolkodók hazatérnek, más gondolkodást, más világnézetet hozva magukkal. Kiss Csaba ezt a helyzetet írja bele Hamlet drámájába, a diákokét, akiket nem csak frissesség, hanem erős morális alapok jellemeznek. Mégis, a hely, ahová hazatérnek, a régi: az előrelépést, a fennmaradást nem lehet tudás-alapon, erkölcsösen elérni. „Nincs biztonságban egyetlen réteg sem. Mindenki túlél. Új hajléktalanok, létminimum alatt élők százezrei, egzisztenciájukat vesztő középpolgárok. Fiatalok az utcán, diplomás munkanélküliség az egyik oldalon – és spekuláció, tisztázatlan vagyonosodás, maffiatörvények a másikon. Hamlet hazajön a steril Wittenbergából a mohó Dániába. Erkölcsről, abszolút értékekről, Istenről, igazságról beszél. Senki nem érti. Itt az számít ártatlannak, aki nem bukott le. Egyetlen parancs létezik: élj meg! Ez az abszolút érték. A túlélés. Átrendezi a viszonyokat, felülírja az erkölcsöt."[4]

Osztovics Levente szerint ezt nem a Hamlet szövegére építve, hanem saját drámát írva érdemes csak előadni – ekkor született meg a Hazatérés Dániába című dráma, egy jelenkori Hamlet-történet. Ennek fókuszpontjában egy összetett karakterű, egyszerre szerethetővé tett, hedonista, ugyanakkor gátlástalanul vétkező, bűnös Claudius-figura áll. Kiss Csaba szerint a shakespeare-i dráma jelenkorunkban is megragadható dilemmája a cselekvés hiánya, illetve a cselekvésre való képtelenség. Az öreg Hamlet sem szellem, hanem egy elhasznált test, Hamlet a távolról visszatért, tanult, erkölcsös, a bosszút elutasító fiatal, Horatio pedig a vele egy idős, ám otthon nevelkedett és szocializálódott, igazságszolgáltatást követelő alak. Az így született darabot nem sokkal később már be is mutatta a Veszprémi Petőfi Színház (2002. október 04.), majd később a Győri Nemzeti Színház (2004. október 09.), tévéfelvételt készítettek róla, 2008-ban pedig középfokú magyar irodalom érettségi tétel volt.[5]

Később Kiss Csaba harmadszorra is új megvilágításba helyezte a darabot, amikor a Miskolci Nemzeti Színház üres terében játszatta az előadást (bemutató: Miskolci Nemzeti Színház, Csarnok, 2013. április 14.). A tér-rendezés ellenére a vizualitás is jelentős szerepet játszott az előadásban: az előadás nyitójelenetében Hamlet, aki gyászolni tér haza, szembe találja magát a már mulató udvarral, akik mindenfajta igazságszolgáltatás nélkül inkább az egyszerű felejtés és továbblépés mellett tették le voksukat. A Hamlet-monológ értelmezésének megtalálása, a bosszú és erkölcs oppozíciója az értelmiségi létben, Kiss Csaba elmondása szerint fontos pont volt a darab egészének értelmezése szempontjából is. A nagymonológ értelmezése döbbentette rá, hogy Hamlet számára nem az ölés aktusa taszító, hiszen az már megtörtént vele (Polonius, Rosencrantz, Guildenstern…), hanem az előre kitervelt, bosszúból fakadó gyilkosság egyeztethetetlen össze a morális állásfoglalásával, és emiatt merül fel benne az öngyilkosság, a teljes megszűnés lehetősége. Claudius monológja vált itt a másik kiemelt pillanattá: a gyónás, amikor tisztában van önmaga bűnösségével, megtörténik a bűnbocsánat kérése és e gesztus őszinteségének azonnali megkérdőjelezése. Az őszinteség és az erre épülő önazonosság problémaköre fogalmazódik meg az előadás adott pontjain, Kiss Csaba értelmezésében: „Engem ebben az előadásban nagyon a Hamlet érdekel. Tehát ő maga. Az is a koncepciója az egész előadásnak, hogy a körülötte levő kilenc ember, mert kilencen fogják játszani, plusz ő, annak az a feladata, hogy egyre nehezebbé tegye számára az erkölcsösnek maradást. Tehát egyre nehezebb legyen neki teljesíteni azt, amit... tehát összhangba hozni a belső világot a külső világgal."[6]

A benne megszülető Hamlet-értelmezések változását így írja le: „Húsz év alatt a bennem formálódó Hamlet-kép, az egymást követő értelmezések a gyakran találkoztak a társadalmi változásokkal, a tanúk korától az erkölcs viszonylagossá válásán át a szembenézés, a tisztánlátás igényén át a kiengesztelődés, a megbocsátás vágyáig. A Hamlet azonban nem »kulcs-dráma«, a világ aktuális kérdései csak súlyos dramaturgiai egyszerűsítések árán feleltethetők meg a darabbeli helyzeteknek. A Hamlet nem modellezi a társadalmi viszonyokat, hanem a róluk való gondolkozásban, az ítélethez szükséges távolságban segít."[7]

Macbeth

Kiss Csaba 2006-ban szerzett DLA fokozatot (Doctor of Liberal Arts/ a Szabad Művészetek Doktora) a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Témavezetője korábbi osztályfőnöke, Osztovics Levente volt, dolgozata címe „Mi van velem, hogy minden zaj ijeszt?" – A Macbeth házaspár belső útjai. Elemzésének tárgya Shakespeare a Hamlet mellett másik nagy drámájának, a Macbethnek Dosztojevszkij-felőli, a bűnhődés kérdéskörét középpontjába állító értelmezése. A dolgozat első része tanulmány, a dráma részletes elemzése, ennek illusztrációjaként pedig csatolásra került Kiss Csaba első Macbeth-rendezésének szövegkönyve és DVD-felvétele, a Győri Nemzeti Színház Padlásszínházán, 1996. február 09-én, négy szereplővel bemutatott előadásról. Elemzésének alaphipotézise a dramatikus szöveg vizualitásán alapszik, arra következtetve, hogy Shakespeare szövege a benne található leírásokkal és a színpadon meg nem jelenő, mégis a szöveg szintjén megidézett látvánnyal, teljességében csak színpadon megjelenő műként értelmezhető. Ugyanakkor a dramatikus szöveg mélyrétegeinek vizsgálatával feltárható a szöveg komplexitása, ami Kiss Csaba véleménye szerint kiemeli azt a megszokott Shakespeare-művek közül. Ezért nyúlt Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének Raszkolnyikovához, párhuzamot állítva a macbethi problémakörrel. Macbeth alakja a bűnhődés elkerülésének fázisait járja végig, aminek során „az újabb és újabb gyilkosságok során Macbeth megtanul együtt élni a bűnnel, »megszokja az iszonyt« – és a lélektani folyamat a kezdeti szorongásoktól, hallucinációktól, elemi erejű lelkifurdalásoktól az eltompulás, a közöny, a puszta fizikai lét fenntartása felé tart. A darab végén „érkező" halál nem hordoz megkönnyebbülést, feloldozást, katarzist – hiszen az egy minden érzéstől, vágytól, reménytől kiégett, valójában halott lélek fizikai megsemmisülése csupán."[8].

További két előadásában érintette a Macbeth-kérdéskört, egyfajta „trilógiává" bővítve rendezéseit: 1998. március 13-án mutatták be a Katona József Színház Kamrájában Nyikolaj Szemjonovics Leszkov kisregényének átdolgozását, a Kisvárosi Lady Macbethet, majd, bár maga a mű nem Macbeth-parafrázis, Kiss Csaba szintén egyfajta Macbeth-történetnek tartja a James M. Cain művén alapuló A postás mindig kétszer csenget című előadását, amit 1998. szeptember 22-én mutattak be a Thália Színház Stúdiójában.

Csehov

Kiss Csaba pályájának másik fontos szerzője Anton Pavlovics Csehov volt, akinek drámáit, novelláit és levelezéseit is kutatta, sikeres színpadi előadássá formálta. Ezekből az előadásokból is kitűnik, hogy esetében a szöveg mély ismerete és a mögötte álló alapos kutatómunka értő, a szövegről színpadi keretek között is gondolkodó alkotói elképzelésekkel társul. Csehov Sirályát kétszer is megrendezte, először 2008-ban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban (bemutató: 2008. október 10.), majd a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában (bemutató: 2013. december 07.). 1997. május 07-én mutatták be a Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában az orosz író novellái alapján készült De mi lett a nővel? című előadást, később pedig dramatikus szöveggé alakította Csehov három szerelmével folytatott levelezését, amit Csehov szerelmei címmel vitt színre (bemutató: 2002. február 15., Új Színház, Stúdiószínpad).

A De mi lett a nővel? című előadást nagy érdeklődés övezte, tévéfelvétel készült belőle, játszották börtönben, illetve turnézott Erdélyben, és 1999 áprilisában orosz nyelven is játszották a Moszkvai Művész Színházban. Gabnai Katalin szerint „Kiss Csaba színészei segítségével nem szétszedi Csehovot, hanem megnyitja, mint interaktív birodalmat."[9], Koltai Tamás szerint pedig „A vidám és megható másfél óra mindamellett kíméletlen is. Színészek döntenek hirtelen elhatározással szerelemről, kínról, életről, halálról. Ha úgy döntenek, szenvedünk Irina Bikulináért.".[10]

Bár Kiss Csaba, elmondása szerint, ekkor lezártnak tekintette a Csehov-életművel való munkáját, a történet folytatódott: „a moszkvai utazás után véletlenül akadtak a kezembe Csehov szerelmes levelei. Szinte azonnal beleszerettem csipkelődő, gúnyolódó, gonoszkodó, groteszk stílusukba. Annyira nem csehoviak voltak. Például azt írta fiatalkori szerelmének, Lika Mizinovának: »'Milyen kínzásokat gondoljunk ki a maga számára, ha mégsem jön ide (Melihovóba)? Leöntöm forró vízzel, és izzó fogókkal tépek ki a hátából egy darab marhahúst.« Miért pont marhahúst?! – gondoltam, jókat mulatva."[11] A Csehov szerelmei című művének alapját Csehov 186, magyar nyelven akkor elérhető, három nőhöz írt levelei adták. Kiss Csaba dialógusokká alakította ezt a levelezést Radnai Annamária dramaturg segítségével, akivel még további leveleket válogatott, fordított, benne a nők válaszaival, ezen kívül az egyik nő visszaemlékezéseiből is kiegészítették a hiányzó részeket. Ebből rajzolódott ki a vágyódó, szerelmes író képe helyett az érzelmeket kerülő, gúnyos modorban író, hódításokba bocsátkozó férfi képe, ami az előadás alapját adta. Ezt az előadást szintén bemutatták Oroszországban 2003-ban a melihovói nemzetközi Csehov-fesztiválon. Koltai Tamás szerint az előadás: „azzal a paradoxonnal teremti meg a levelezés távolságát, hogy megszünteti a távolságot. A partnerek csak virtuálisan vannak egymástól távol, valójában közvetlen testközelben vannak, a levelek alatt reagálnak a másik közlésére, metakommunikálnak, megérintik egymást, intim fizikai kapcsolatba kerülnek. Az elérhetetlenség ezáltal ambivalens, metafizikai tényezővé válik..."[12]

Utóbbi egy úgynevezett – Kiss Csaba szavait idézve –, „szeretet-trilógia" kezdő darabjává vált, a Csehov szerelmei főszereplői, Györgyi Anna és Kulka János ugyanis még két, hasonló témakör mentén rendeződő előadásában alakított házaspárt. A Csehov szerelmei, A szakítás és az Anna Karenina „a szeretet formáiról, a szeretet torzulásairól, a szeretet eszközeiről, a szeretet és birtoklás viszonyáról szól".[13] A szakítás a rá nagy hatást gyakorló filmrendező, Michelangelo Antonioni filmje alapján készült előadás, amit a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában mutattak be (2003. október 04.). Az előadás követte egy film E/3. személyű nézőpontjának narratíváját, miközben vizuális hatását tekintve is filmes eszközöket alkalmazott. Története középpontjában egy szerelmei között őrlődő férfi állt Kulka János alakításában. A harmadik előadás, az Anna Karenina bemutatóját 2004. december 18-án tartották a Budapesti Kamaraszínház Tivoli termében, Györgyi Annával a címszerepben. Az előadás nem a „megszokott" romantikus történetet mutatta be, nem Anna és Vronszkij tragikus szerelmére fókuszált. Kiss Csaba számára Anna és Karenin szerelme, illetve szerelmének megváltozása, elmúlása, a nő kilépése vált központi konfliktussá. Tolsztoj regényének elemzésekor olvasatában a szeretet folyamata köré rendeződött a cselekmény: az évekig boldogan élő házaspár, akik évekig együtt élnek, majd váratlanul történik valami, ami a nőt kizökkenti, és új pályára téríti. A folyamat végén pedig, egyik pillanatról a másikra, két idegen áll egymással szemben, egymás vágyait meg nem értve, mégis kötődve egymáshoz. Kiss Csaba az előadás-trilógiájában ennek a kötődésnek a komplexitását vizsgálta, több szöveg-típus bevonásával és dramatizálásával. Következtetése szerint „azok a kapcsolatok egyszerűek, amikor az ember valakiből kiábrándul, hátat fordít, elcuccol és a kamion elviszi egy másik lakásba, és többet nem gondol vissza arra az emberre, de általában az életünkben nem ilyen kapcsolatoknak a terheit hurcoljuk magunkkal, hanem a szeretet valahogy köt. Minél problematikusabb, minél mélyebb egy szeretet, annál inkább nyomokat hagy az emberben, s ezeket a nyomokat nem tudja magából kiirtani, hanem hurcolja magával".[14]

Összegzés

Kiss Csaba életműve változatos, különféle szövegekkel dolgozott, ahogyan a fentiekből kitűnik, munkáját az elemző precizitás jellemzi. Hamlet, Macbeth és Csehov-rendezésein túl olyan egyedi hangvételű, az adott darabokat, átdolgozott szövegeket új megvilágításba helyező előadásokat hozott létre, amikben a szöveg mélyrétegű elemzésekor felépített jelentésrendszert sikeresen transzformálta színpadi nyelvvé. Jelentős volt például az 1999. március 07-én, az Új Színházban került bemutatásra a Georg Büchner szövegtöredékeiből felépített Woyzeck-előadása. A hagyományosan a már korábban magyar nyelvre lefordított szövegrészletekből készült előadásokhoz képest Kiss Csaba újra további források bevonásával alkotta meg saját darab-értelmezését az emberi kegyetlenségről és pusztításról: lefordíttatott minden létező szöveg-darabot és -változatot, illetve előkereste az eredeti per iratait. Ebből egy deklasszálódott, alkoholista hajléktalan figurának tűnik Woyzeck, ami árnyalja a figura, általában a Büchner-szövegekből vett, már-már komikusan együgyűként vagy szellemileg sérültként való ábrázolását.[15] De megrendezte a Godot-ra várva című előadást is (bemutató: Győri Nemzeti Színház Padlásszínháza, 1995. április 07.), amiben a dráma értelmezésén csavart egyet, amikor Estragon és Vladimir szerepét nem csavargóknak mutatta be, hanem két életerős nőre, Horváth Valira és Dósa Zsuzsára osztotta a szerepeket.

A fenti példákból is kitűnik, hogy eddigi darabjai és előadásai egyenként is komplex elemző munka eredményei, és így önmagukban állva is kiemelkedő műalkotások. Ami összeköti őket, az Kiss Csaba minden alkalommal részletes kutatásokba bocsátkozó munkamódszere, egyedi színpadi stílusa és a művek befogadói szemszögből való vizsgálata, aminek során célja mindig élő, kortárs művek létrehozása, amikkel a befogadó a saját jelenében érvényes kapcsolatot tud kialakítani. Utóbbiról és a színpadi műveinek hátteréről így nyilatkozott: „A személyiségből fakadó döntések helyett általános, tipizálható döntések és cselekvések vannak. […] Szeretném visszahozni a személyiséget a színpadra. Ha ez sikerül, akkor ma is érdekli a nézőket."[16]

[2016]

[1]Varsányi Zsuzsa: Zene-szó c. műsorában elhangzott interjú, 1993. május 05., Petőfi 9.10 PZ

[2] Nánay István: Elvész a történet. Beszélgetés Kiss Csabával, Színház, 1998. március

[3] Nánay István: Elvész a történet. Beszélgetés Kiss Csabával, Színház, 1998. március

[4] Kiss Csaba: „Akkor nemesb-e a lélek…" Hamlet kérdései. Székfoglaló előadás – Magyar Művészeti Akadémia, 2014. szeptember. 12.

[5] Kiss Csaba: „Akkor nemesb-e a lélek…" Hamlet kérdései. Székfoglaló előadás – Magyar Művészeti Akadémia, 2014. szeptember. 12.

[6] Emlékpróba – Kiss Csaba, Filip Gabriella és Fésüs László színházi sorozata, 2012. október 16. Színészmúzeum – Miskolc (https://www.youtube.com/watch?v=cB_BhWL34TY)

[7] Kiss Csaba: „Akkor nemesb-e a lélek…" Hamlet kérdései. Székfoglaló előadás – Magyar Művészeti Akadémia, 2014. szeptember. 12.

[8]Kiss Csaba: „Mi van velem, hogy minden zaj ijeszt?" – A Macbeth házaspár belső útjai, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Színházművészeti Doktori Iskola, 2006. 136.

[9] Gabnai Katalin: Mit tudtok ti Irina Bikulináról, Criticai Lapok, 1997. június-július

[10] Koltai Tamás: Mi néki Hekuba?, Élet és Irodalom, 1997. június 13.

[11] Kiss Csaba: Csehov rózsaszín kanapéján ülve, Premier, 2005. május

[12] Koltai Tamás: Csehovizálás, Élet és Irodalom, 2002. február 22.

[13] Szakmai beszélgetés, Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház), 2005. június 16.

[14] Szakmai beszélgetés, Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház), 2005. június 16.

[15] Bóta Gábor: A formátum tisztelete. Találkozás Kiss Csabával, Magyar Hírlap, 1999. március 06.

[16] Bóta Gábor: A formátum tisztelete. Találkozás Kiss Csabával, Magyar Hírlap, 1999. március 06.